Nos eredetileg tök másról akartam írni... de meggondoltam magam.
Jöjjön a 2011-es év végi lelki fröccsözés. Nem sokan fogtok belőle valamit is érteni, de az a kevés aki igen legyen oly szíves és írjon ha nem nagy kérés, aki meg nem vágja az is írjon, mert érdekes meglátások lehetnek amik talán segítenek előrébb jutni. Ezt jól megaszontam.
Szóval manapság, ugy napjában átlagosan 48x, mivel óránként kétszer BIZTOS eszembe jut, azon gondolkozom hogy vajon meddig éri meg valaki mellett lenni, ugy hogy nem vagytok együtt. Nem jártok, csak szereted, ö viszont nagy valoszinüséggel mást szeret, ami nem lenne gond mert már nincs abban a kapcsolatban... csak se veled se nélküled játék megy ott is, meg itt is. Mi az a határ mikor az ember rájön hogy ennek igy nincs értelme és szerelem ide, remény oda, no meg az esélyek amoda, véget kell vetni a dolognak mert ez igy nem mehet tovább.
Mi kell ahhoz hogy az ember le merje zárni? Egy olyan kapcsolatot egy olyan személlyel ami a kezdetektöl nem volt se eggyszerü, se gyenge szálakon futó... Mert Ő fontos nekem. Mint ember, mint "barát", mint pasi. Mint minden. Ha valakivel, akkor vele el tudnám képzelni hogy lehozza nekem a csillagokat is az égről, én meg odaadom az egész világomat rozsaszin szalagba csomagolva hogy "tessék vidd, a tied, az enyém, a mienk."
Mert érzem hogy nincs jo kimenetele a dolgoknak. Legalábbis ahogy most állunk... Nem érzem azt hogy ebböl bárki jol jöhetne ki. Se vele se nélküle... És itt jön a kérdés, hogy érdemes e reménykedni 2 hónapnyi vagy hétnyi boldogságban ha utána nem marad más csak arccal a padlóra kerülni és szenvedni, elfelejteni....... Bonyolult a dolog, mert önmagában már rég véget vetettem volna az egésznek... lett volna rá okom... De nem ment... és most sem megy... Érzem hogy kéne, hogy ki kéne mondani hogy vége... hogy le kéne zárni...de nem megy. Mert fontos. Mert Róla van szó. És mert félek hogy elveszitem. De ha igy is ugy is elveszitem akkor nem egyszerűbb most "kidobni"? Vagyis elengedni?
Miért ragaszkodunk emberekhez, érzésekhez, érzelmekhez, emlékekhez, hamis dolgokhoz? Már ha hamisak. A jóval beburkolt szart miért nehezebb elengedni mint a sima szart? Meddig húzom még igy, és Ő? Mennyi az amennyit elbirunk "normál kerékvágás" cimszó alatt? Mert szerintem ö is érzi... ahogy én is. Csak amig ö nem akarja beismerni én megteszem. Még ha nem is neki... De az sincs már messze szerintem...
Félek.Hogy lemaradok valamiről. Hogy önként adom fel... hogy meg se próbáltam... De ez igy hazugság, mert megpróbáltam. Megtettem mindent ami tőlem telt, ugy hogy az ne sértse senki személyes érdekeit, hogy az megmaradjon a saját erkölcsi határaimon belül. De ugy látszik nem volt elég. Félek hogy nem lesz még egy olyan az életemben mint Ő. Hogy hiába válunk el, mindig fogok rá gondolni... mert róla van szó. Mert másfél évet is végigkattogtam ugy hogy semmit nem tudtam róla. Állitása szerint ö ugyanigy volt velem.
Miért nem jutnak az emberek egyröl a kettöre? Miért nem engedjük el a multat egy szebb jövöért? Miért ragadunk le? És meddig lehet ezt igy birni? Van ennek vége egyáltalán? Vagy csak reménykedem hogy ha vége lesz jobbra fordul minden...? Mert nem hiszem hogy jobb lesz... bár ennél már sokkal rosszabb sem lehet.
Meddig tart az addig?
.........
2012.... remélem jobb év lesz mint a mostani.
Pont.
3 megjegyzés:
En nem tudom a reszleteket igazan, de szerintem nincs olyan, hogy "nem eri meg", mert utolag vegignezve a dolgokat, mindenbol tanul az ember. Konnyu valamire ramondani azt, hogy "jol elbasztam", ha utolag abbol a hibadbol fel tudsz kelni es tanulni. En mondjuk ilyen esetben lelkiznek es egy komolyat beszelgetnek az illetovel kettonkrol, kozolnem kerek-perec az illetovel ezeket a ketsegeket, illetve azt, hogy vagy A, vagy B, es most meg hajlando vagy pozitiv iranyban tamogatni a kapcsolatotokat (ha o is besegit), de ha a valasza nem, akkor szerintem lepj tovabb, mert megis csak a Te eleted ketyeg. Azokra a kerdesekre pedig, hogy "mi a francert remenykedik az ember akkor is, mikor tudja, hogy mar reg el van cseszve az egesz", a valasz persze az, hogy "nana, hogy mert szerelmes" :D. Es mert fontos, igenis. Ja, es olyan nincs, hogy "mar ugyis el van baszva", a dolog ugyanis ketton all mindig, tehat soha ne mondd, hogy soha, csak kettotokon all, hogy merre az arra. :) Persze ahhoz egy iranyban kell kattogni. Kitartas! *hug*
Nyaff, remélem kitalálsz ebből a leklki labirintusból, bár ahogy észrevettem, a szívedből jön *.* egyetértek Makoval, olyan nincs, hogy már el lenne valami baszva, olyan van,hogy leülsz megbeszélni, illetve kijelenteni, hogy mitis érzel, hogy hogy érzed, merre haladnak az érzelmeid, illetve hogy az ő mit érez és gondol. Ha ennyire magad alatt vagy miatta, akkor már tényleg nincs veszíteni valód, ha megbeszéled vele... így, ha oda kerül a sor, akkor elengedni is könnyebb... mert nem egyedül kell meghoznod egy ilyen döntést, hanem lehet, hogy ő is épp ilyen bizonytalan és vár valamire, csak nem tudja mire :(
*ölelget* Hajrá!!!! Erős csaj vagy Te!
Hmm igazatok van. Nem kellene még temetnem a lovat vagy mit... Csak hát félek vele face to face dumálni, meg nem is nagyon tudunk mivel 5 napja nem keressük egymást. XD
De eldöntöttem hogy ha szoban nem is, irásban "elmondom" neki, és elkezdtem leirni a gondolatokat/érzéseket egy füzetbe. Majd megkapja nem is oly sokára terveim szerint a tetkoval együtt... azán onnantol kezdve már rajta áll vagy bukik a dolog... De köszönöm hogy vagytok és irtok! :) *hug*
Megjegyzés küldése